Hírek

Az életmódbeli tényezőkről, a szűrések fontosságáról, az ápolók prevenciós tevékenységéről és az egészségturizmus térnyeréséről is hallhattak a szakemberek a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karán rendezett konferencián. A Tudományos eredmények – a sikeres szolgáltatásfejlesztés alapjai című tanácskozás nyitotta meg a Magyar Tudomány Ünnepe egyetemi rendezvényeinek sorát.

Az Auguszta szanatórium átadásának 110. és az önálló Tüdőklinika megalapításának 25. évfordulója alkalmából jubileumi tudományos ülést rendeztek a Debreceni Egyetemen november 8-án és 9-én. A kétnapos eseményen a szakemberek áttekintették a debreceni tüdőgyógyászat múltját és jelenét, megvitatták a legmodernebb terápiás lehetőségeket, illetve a legújabb kutatási eredményeket.

Idén először hallgatók körében is vizsgálták a modellváltó egyetemekkel kapcsolatos aktuális elégedettséget, valamint az egyetemek helyzetének előző évhez képest érzékelt változását. A Nézőpont Intézet kutatásának eredményeit ismertető rendezvényen Bács Zoltán kancellár a debreceni tapasztalatokról számolt be.

Számos szabályzat módosításáról döntött és több képzés Siófokon történő indításának meghirdetését támogatta legutóbbi ülésén a Debreceni Egyetem legfőbb döntéshozó szervezete. A Szenátus elfogadta az intézmény részvételével működő gazdasági társaságok 2023. évi beszámolóját is.

A Debreceni Egyetem több szakemberét is díjazták az Év Vállalkozója és a Prima Díjátadó Gálán. A Csokonai Fórumban november 9-én, szombaton tartott ünnepségen Nagy Péter, Balla József, Szirák Péter és Derencsényi István vehetett át elismerést.

A Debreceni Egyetem potenciális, az iparban és a mezőgazdaságban érdekelt partnerei mutatkoztak be egy workshop keretében pénteken. A rendezvény szervezői azt a fő célt tűzték ki maguk elé, hogy elősegítsék a felsőoktatási intézmény és a gazdasági szereplők között meglévő kapcsolatok erősítését, valamint hozzájáruljanak új hosszútávú együttműködések létrejöttéhez.

Ebben az évben is megrendezi a felvételi döntés, pályaválasztás előtt álló középiskolások számára beiskolázási nyílt napjait a Debreceni Egyetem. November 20-án és 21-én az érdeklődők számtalan program segítségével ismerkedhetnek meg az intézmény nyújtotta lehetőségekkel.

A szőlészet és a borászat fejlesztési lehetőségeiről, a multifunkcionális mezőgazdaságról, a borfogyasztás egészségügyi vonatkozásairól, oktatásról, innovációról, az örökségvédelemről, valamint a bor- és gasztroturizmus és a regionális fejlesztés kapcsolatáról volt szó a Debreceni Egyetem és a Tokaj-Hegyalja Egyetem közös szervezésében megrendezett II. Tokaji Bortudományi Kongresszuson. A szakmai rendezvényen tizennégy ország csaknem kétszáz szakembere vett részt.

A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar szakmai téren kimagasló, valamint a tanulmányokban kiemelkedő eredményeket elért tizenkét hallgatója kapott idén Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat. Az elismerést az ETK kari tanácsülésén vehették át a diákok.

Vállalati vezetők mutatják be cégük működését, az alkalmazott technológiákat, fejlesztéseiket és terveiket a Debreceni Egyetem Kémia Koordinációs Intézetének november 8-i rendezvényén. A Potenciális ipari partnerek bemutatkozása elnevezésű workshop célja, hogy elősegítse a szakmai kapcsolatépítést és szorosabb, hosszútávú együttműködéseket teremtsen az egyetem és az ipari szereplők között.