In memoriam DR. MECHLER FERENC
(Tát, 1933. augusztus 27. – Debrecen, 2020. augusztus 24.)
Nagy veszteség érte a magyar neurológus és neurofiziológus társadalmat. Életének 87. évében meghalt Dr. Mechler Ferenc egyetemi tanár, a Debreceni Egyetem Neurológiai Tanszékének emeritus professzora, a hazai neurológia és neurofiziológia kimagasló szaktekintélye.
Táton született 1933. augusztus 27-én. Egyetemi tanulmányait Debrecenben végezte 1954-1960 között. Tudományos diákköri munkát a Debreceni Orvostudományi Egyetem Élettani Intézetében folytatott, az izomélettan iránti érdeklődése és szeretete innen eredeztethető. Az orvosdoktori diploma megszerzése után a DOTE Ideg- és Elmegyógyászati Klinikán kezdett el dolgozni, mely intézethez mindvégig hűséges maradt, halála előtt 1 héttel még a klinikán találkozhattunk vele. 1964-ben ideggyógyászatból, 1966-ban elmegyógyászatból szerzett szakképesítést, 1977-ben egyetemi docensi, 1990-ben egyetemi tanári, társprofesszori kinevezést kapott, 2004-től emeritus professor volt. Az orvostudományok kandidátusi fokozatát 1975-ben nyerte el, 1990-ben az orvostudomány doktora fokozatot kapta meg.
Belgiumban, Dániában, valamint Angliában és az USA-ban járt egy-egy éves tanulmányúton, ahol a neuromuscularis betegségeket kutatta. A Neurológiai Klinikán munkatársaival modern neurofiziológiai laboratóriumot alakított ki, melyet 2018-ig vezetett, s mely méltán szerzett országos és nemzetközi hírnevet. Nemcsak a kutatás területén, de a gyógyító munkában is a neuromuscularis betegségek, a neurogenetika és a klinikai neurofiziológia képezte fő érdeklődési területét. Több mint 110 közleménye jelent meg, többségük nemzetközi folyóiratokban. 3 könyv társszerzője. Vezetőségi tagja volt a Magyar Ideg- és Elmegyógyászok Társaságának, alapító tagja a Magyar Klinikai Neurofiziológiai Társaságnak, tagja a Royal Society of Medicine Neurológiai Szekcójának és alapító tagja a Mediterranean Society of Myologynak.
Munkája elismeréseként Mechler Professzor Úr Kiváló Munkáért (1984) díjat, a Munka Érdemrend ezüst fokozatát (1987), a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét (2004), Fornet Béla (2005) és Lissák emlékérmet (2009), Batthány-Strattman díjat (2013), Kárpáti György emlékdíjat (2013), Sántha Kálmán (2014) és Elischer Gyula emlékérmet (2017) kapott.
Életének utolsó napjaiban is bejárt a klinikára, és neurológiai, neurofiziológiai kérdésekkel mindig lehetett hozzá fordulni, konzultálni. Rendszeresen tartott előadásokat a hagyományosan Debrecenben rendezett Neurofiziológiai Továbbképző Konferenciákon. Szerettük jellegzetes, kissé rekedt hangját, szívesen hallgattuk színvonalas előadásait. Szelíd mosolyát, kedvességét, jó tanácsait örökre szívünkbe zárjuk. Csodáltuk az előrehaladott kora ellenére megőrzött mozgékonyságát és szellemi frissességét. Talán épp emiatt ért bennünket váratlanul a 2020. augusztus 24-én, a 87. születésnapja előtt 3 nappal váratlanul bekövetkezett halála. Úgy távozott közülünk, hogy életével és munkájával a Neurológiai Tanszéken és Klinikán örök nyomot hagyott, munkáját, életművét a klinika neurofiziológiai laboratóriuma és munkatársai viszik tovább. A magyar neurológus, neurogenetikai és neurofiziológus társadalom, kollégák, munkatársak, tanítványok, barátok és ismerősök, a Debreceni Egyetem, a Neurológiai Tanszék és Klinika dolgozói megrendülten búcsúzunk tőle. Elhunyt professzorát a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kara saját halottjának tekinti.
Oláh László
a Neurológiai Tanszék vezetője