Belekóstoltak a kutatói életbe

2018. szeptember 03. - 15:01
Rekordszámú résztvevője volt a Sántha Kálmán Szakkollégium jubileumi tudományos táborának. A középiskolás diákok az augusztus 31-i zárónapon tutoraik előtt számoltak be a Debreceni Egyetem kutatólaborjaiban szerzett tapasztalataikról.

Az Általános Orvostudományi Kar és a Gyógyszerésztudományi Kar intézeteinek kutatásaiba nyertek betekintést azok a tehetséges középiskolások, akik részt vettek a szakkollégium tizedik tudományos táborában. A jubileumi tehetséggondozó programba idén minden eddiginél többen, 27-en kapcsolódtak be augusztus 21. és 31. között.

- Az egyetemválasztás előtt álló fiatalok a tudományos munka elméleti ismeretei mellett gyakorlati tudással is gazdagodtak, mivel aktívan részt vettek a labormunkában. A csapatépítő programoknak köszönhetően pedig rengeteg élménnyel térhetnek haza, ízelítőt kaptak abból, milyen a Debreceni Egyetem hallgatói közösségéhez tartozni – tájékoztatott Tóth Péter, a Sántha Kálmán Szakkollégium elnöke.

A Debrecenből, Miskolcról, Egerből, Nyíregyházáról és Hajdúböszörményből érkezett középiskolások több lehetőség közül választhatták ki, melyik az a kutatási terület, amellyel a kéthetes ingyenes tábor ideje alatt szívesen foglalkoznának, majd az esemény zárónapján tutoraik előtt számoltak be a kutatólaborban tanultakról.

Amennyiben a leendő tizenkettedikes diákok a Debreceni Egyetemen tanulnak tovább, már elsőéves hallgatóként folytathatják a táborban elkezdett kutatói munkát.

Sajtóiroda-MM


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napján hatályba lépett Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ